Kik vagyunk mi, MéhNővérek?

A MéhNővérek  az emberiség történetében mindig is jelenlévő nőnevelő, nőiségbe avató, nőtársi segítő- asszonytársi támogató szerepet töltöttek be. Emlékező, tudó és a szakrális női bölcsességet élő, női erejükkel élni tudó nőkről van szó. Ott álltak a történelem során a nők mögött, mint papnők, asszonyok, bábák, javasasszonyok, táltosasszonyok, rima asszonyok és aranyasszonyok. A mai korban ébred az ő tudásuk, mert az átadó láncok már-már teljesen kihaltak, alámerültek a tudat küszöbén.

A MéhNővérek elsődleges feladata ma a szakrális  nőiség beavatásainak átadása és terének tartása. Ezzel olyan hiányt hivatottak pótolni, amelyet a mögöttünk álló generációk egyrészt meg sem kaptak maguk sem, másrészt nem adtak/ nem tudtak átadni. Nem álltak mögöttünk abban, hogy felkészítsenek a menstruáció lelki megélésre, nem tanították meg becsülni női testünket, nem készítettek fel az első szeretkezés sem test, sem érzelmi, s főként nem energetikai hatásaira, ahogy nem tudtak felkészíteni a várandósságra való felkészülés, a gyermek várásának testi-energetikai-lelki-spirituális teendőire sem. Nem tudtak megfelelő módon ott lenni a születésben és a szülés utáni időszakban. S talán maguk sem tudták mit kezdjenek a menopauzával a hőhullámok hormonális kezelésén túl. Tisztelet és hála a kivételeknek. Öröm, ha bármelyik ponton volt saját pozitív élményed. A többségünk életében a nőiséghez és különösen a vérségi megéléseihez szégyen, gátlások kapcsolódtak; a szükségszerű és eltűrendő fájdalomra készítettek fel és programoztak bennünket. Van tehát mit vissza-tanítani és a legtöbb esetben gyógyító megélésekben feloldani és átírni.

A MéhNővér esszenciálisan NőiségBeAvató előljáró nővér, szakrális nőiség tanító. Szertartás vezetőként a női életút segítője, az életkapuk  ismerője.

Ha szeretnél te is Méhnővér lenni, itt megnézheted az aktuális induló képzést:

Méhnővér képzés 2019. november 8-tól>>>

Miért jó a MéhNővérk képzésébe csatlakoznod? Avagy korábbi évfolyamok MéhNővérei írták>>>

Mit csinálunk mi Méhnővérek?

  • Női Tanítóként a női életút és a nőiség tanításait adjuk át előadások, meditációk formájában, mellyel mélyítjük a női önismeretet, építjük a nők önbizalmát, ősbizalmát.
  • Női köröket vezetünk, melynek fókuszában a nővériséggel való kapcsolódás, annak tisztítása, gyógyítása, aktiválása áll.
  • Méh szertartásokat és méh rituálékat tartunk, mely során átadjuk a női beavatás kulcsait. Ismerjük a női energiarendszer működését és visszatanítjuk azt női egészségünk és harmóniánk megőrzéséért.
  • Méh áldást tartunk egyéni és csoportos formában, melyen átadjuk a női méh legalapvetőbb tanításai mellett a méh tisztítására, energetizálására használható otthon is végezhető gyakorlatot, méh energia kiegyenlítő kezelést tartunk szelíd érintésekkel segítve belső folyamatodat.
  • Méh Gyógyító kezelést tartunk, melyek hozzásegítenek a saját öngyógyító erőd felébresztéséhez, női és nőiséghez kapcsolódó blokkjaid oldásához.
  • Szertartásokkal kísérjük nővéreink beavatási útját, s megteremtjük a szakrális teret, s benne azokat a beavató megéléseket, melyek átléptetnek és felkészítenek egy nőt élete következő szakaszára, annak feladataira. 
  • Küldetésünkben segítjük a nőiség tudását átadni, a női tudás kapcsán ismeretterjesztő programokat tartunk, női öntudatra ébresztünk, erősítjük a női önbizalmat és önbecsülést. Mindezek kapcsán nagyobb rendezvényeket tartunk az együtt-teremtés jegyében: ÉletÜnnep, SzületésÜnnep, részt veszünk fesztiválokon: Everness Fesztivál.
  • Elősegítjük a szakmai egyeztetést és együttműködést, ezért részt veszünk konferenciákon: Aranykor, képviseljük a Méhnővéreket a szüléssel-születéssel kapcsolatos szakmai rendezvényeken: Szülészeti konferencia, stb.

A MéhNővér képzés szülőanyja, az életmisztérium őrzők egybehívója:

Pozsgai Nikoletta

Női önmegvalósítás specialista, női személyiségfejlesztő tréner, trénerképző, kineziológus, életmód tanácsadó-és terapeuta. Az AranyAsszony Iskola alapítója. 7 női önfejlesztő könyv írója. 2005 óta vezet női kört, 2006 óta tanítja a Női Erőforrás Aktiváló Mozgásformát a Női Energia Fitneszt (NEF), 2010 óta vezet kifejezetten szakrális nőiséget visszatanító programokat. A  Méhnővérek vezetője, és a Méhnővér képzési programjának kidolgozója. Küldetése,  hogy a nők szakrális erőtereikkel kapcsolódva, női energiáik királynőjévé válva, női teremtő erejüket élhessék, boldog asszonyokká válva és boldogságot hozva környezetük számára.  2017-ben jelent meg 7. könyveként a Méh Erő Ébresztő címmel mára 7. kiadását élő hiánypótló elméleti és gyakorlati kézikönyv.

“Én vagyok Ő, aki emlékezem és emlékeztetek az Örök Női Bölcsességre. Én vagyok Ő, aki összekötöm régi tudások asszonyait, a ma leányaival és asszonyaival. Újra szövöm az elszakadt láncot, összegyűjtöm a széthullott gyöngyöket, felfűzöm őket nővéreim és húgaim segítésére, női küldetésem örömére. Én vagyok Ő, aki kapcsolódom és összekapcsolok, gyógyulok és gyógyítok a női őserőben. Én vagyok Ő, aki ott állok az úton és minden kapuban, hogy utat mutassak, hogy átsegítselek és a kapun túl érkezve veled ünnepeljek. Én vagyok Ő, aki eljött Érted és ott van Veled. MéhNővér vagyok, az élet szentségének védelmezője, tanítója és gyógyítója. A Grál avatott asszonya vagyok.” – küldetésbeállító avatásomkor érkezett.

Bővebben a MéhNővér képzésről>>> 

Bővebben Pozsgai Nikolettáról>>> 


A MéhNővérképzés 3 évfolyamának végzett nővérei, végzett alap és továbbképzéseik szerint:


ALAPKÉPZÉST végzettek: 

Az alapképzés alapján tarthatnak szakrális női köröket, női tanítóként előadást, női életút és női minőségek szertartásokat, méh áldást, kristályos méh gyógyítást alapszinten végezhetnek a tanultak szerint:

2016-17-es évfolyam:

 Varga Beatrix, Sipos Orsolya, Szabadi Zsuzsanna,  Szilassy Katica Gayatri, Majer Tímea, Vozáry Dóra, Illek Andrea, Szabó Ágnes Réka, Bézsenyi Ildikó, Szabó Andrea

… az elsők, akikkel a MéhNővérség megszületett a Grál Házban, az első AranyJurtát felállítottuk és Tündérkertet teremtettünk és amikor végre kijöhetett nyomtatásban a Méh Erő Ébresztő könyv, és ahol létrejött a küldetést leíró emblémánk. 

2017-18-es évfolyam:

 Sobják Mónika, Lukács Adrienne, Hajnal Judit, Kónya Barbara, Nagy-Lonti Edina Anna, Juhász Alexandra, Hangodi Kornélia, Szalai Judit, Benga Nikolett, Kováts Kinga,

 

…a Nővérek, akikkel megszülett a MéhNővér medál, a MéhNővér ruha és az első MéhNővér Évkönyv, az első ÉletÜnnep, és létrejött az ÉdenKert.

2018-19-es évfolyam:

Borlói Anita, Gyömöreyné Bengyel Andrea, Bíró Nikolett, Tóth Erika, Kovács Anikó, Szallos Eszter, Povjeszló Detti

… a Nővérek, akik először megkapták a jogot arra, hogy a férfiak életútját is segíthessék, MagUra áldást adjanak, Párkapcsolat gyógyító áldást, valamint Lélekhívást. 


TOVÁBBKÉPZÉSEKET VÉGZETTEK AZOK TÍPUSAI SZERINT:

Női KörVezető képzés: 

Varga Beatrix, Sipos Orsolya, Szabadi Zsuzsanna,  Szilassy Katica Gayatri, Majer Tímea, Vozáry Dóra, Illek Andrea, Szabó Ágnes Réka, Bézsenyi Ildikó, Szabó Andrea; Sobják Mónika, Lukács Adrienne, Hajnal Judit, Kónya Barbara, Nagy-Lonti Edina Anna, Juhász Alexandra, Hangodi Kornélia, Szalai Judit, Benga Nikolett, Kováts Kinga, Borlói Anita, Gyömöreyné Bengyel Andrea, Bíró Nikolett, Tóth Erika, Kovács Anikó, Szallos Eszter, Povjeszló Detti

Szertartás Vezető képzés:

Sobják Mónika, Lukács Adrienne, Borlói Anita, Gyömöreyné Bengyel Andrea, Bíró Nikolett, Tóth Erika, Kovács Anikó, Szallos Eszter, Povjeszló Detti

Méh gyógyító – nőiség gyógyító képzés: 

Borlói Anita, Gyömöreyné Bengyel Andrea, Bíró Nikolett, Tóth Erika, Kovács Anikó, Szallos Eszter, Povjeszló Detti

Méh Erő Ébresztő Oktatóképzést végzett, méh erő kört I. -es szintet tarthat:

Varga Beatrix,  Sipos Orsolya, Szabó Ágnes Réka, Radics Bernadett, Marusa Marcsi, Borlói Anita

Méh Gyógyító Kör Vezető Oktatóképzést végzett, méh erő kört II. -es szintet tarthat:

Marusa Marcsi, Borlói Anita

MagUra férfi energia aktiváló csoportos programot és kezelést tarthat:

Marusa Marcsi, Lukács Adrienne, Bíró Nikolett. Borlói Anita, Gyömöreyné Bengyel Andrea, Tóth Erika, Kovács Anikó, Szallos Eszter, Povjeszló Detti

Lélekhívás Tanfolyamot tarthat, pároknak MagUra és MéhÁldást tarthat:

Marusa Marcsi, Lukács Adrienne, Bíró Nikolett


BEMUTATKOZÁSOK:


Varga Beatrix
méhnővér, TEK©® tanácsadó kineziológus, coach, NőiErőForrás Aktiváló MozgásMeditáció oktató

Mély, valódi, belülről megtartott biztonságot keresel? A MINDEN RENDBEN VAN bizonyosságát? Megnyugvást abban, hogy az élet megannyi történése, változása közepette van támasz, van egyensúly, van saját belső, bölcs hangod és csodás megoldásokra képes, éltető, teremtő energiád?
Nőként mindehhez méheden, méhed egészségén keresztül nyílik az út.
Ahhoz, hogy női erőid, képességeid, áldásaival valóban élni tudj, meglehet, hogy támogatásra, oldásokra, és – egyéni vagy csoportos – (újra) avató rítusokra, szertartásokra (például méháldásra, méhgyógyításra), nem utolsó sorban pedig lelkes, szeretetteljes női körökre, közösségre lesz szükséged.
Ha megkeresel, méhnővérként abban tudlak segíteni, hogy tudj élni ezekkel a lehetőségekkel és megtaláld a a SAJÁT NŐI MÉLTÓSÁGODBA, erődbe, egészségedbe visszavezető, öngyógyító utadat.

Bővebben itt: orommelelni.hu

Sobják Mónika Ana

Méhnővér, Szellemgyógyász mester, kineziológus, Tréner – szervezetfejlesztő.

Küldetésem, hogy segítselek visszatalálni a saját tengelyedbe, egyensúlyodba és erődbe. A megtartó női kötelékek melege segít visszakapcsolódni az ősanyák ösztönös tudásához – amelyek közül a legfontosabb, hogy bízz magadban, mert érzed, hogy mi a jó neked. Ha pedig te jól vagy, az életed, a környezeted és a körülötted élő férfiak is egyszerre elkezdenek jobban működni…

Az vagyok, aki tengelyben áll, és másokat is emlékeztet erre. Az vagyok, aki visszakísér az egyensúlyba és az erőbe. Az vagyok, aki rendet rak hasznos és haszontalan között. Az vagyok, aki bátran jár-kel világokon át.

Bővebben: http://mindenstimmel.hu

 

Laczkó Mária Anael

Méhnővér, coach kineziológus és természetgyógyász.

A kineziológia több ágát művelem a ( TEK, One Brain), AFT mezőterápiában is otthon vagyok. Méhnővérként és kineziológusként egy önismereti munkára hívlak, melyben megismerheted erősségeidet, erőforrásaidat, hozott kincseidet, mintáidat amelyből már jó lenne kiszállni. Segítője, kísérője vagyok tested, lelked, szellemed gyógyulásának, megújulásának akár nő vagy, akár férfi.

Elérhetőségem: marcsimarusa@gmail.com, +36-20-572-1670

 

 

Borlói Anita

Méhnővér, Szakrális Nőiségtanító és –gyógyító, Szertartásvezető, NEF (Női ErőForrás Aktiváló Mozgásmeditáció) oktató, Hangtálterapeuta, Hipnoterapeuta

Én messziről indultam. 20 éves koromig nem hittem a fizikai világon túl semmiben. Aztán az első nagy fordulatot sok-sok további mérföldkő követte. Ezek közül a szívemnek-lelkemnek megkérdőjelezhetetlenül legkedvesebb mérföldkő a méhnővérség. Saját méhem jelzését meghallva először a gyógyulás útján indultam el. Ahogy magam is újratanultam, hogy a méh sokkal több, mint amit általánosságban lehet tudni róla, felébredt lényemben az a mélyről jövő belső hajtóerő, hogy nőtársaimat is emlékeztessem arra a végtelen csodára, amit a méh magában rejt, és csak arra vár, hogy kibontakozzon. Legyen szó akár gyógyulásról, családalapításról, önmegvalósításról, küldetésbe állásról, mind saját magam, mind pedig a hozzámfordulók esetében a méh csodálatos világán keresztül vezet az út.
Számos eszköz, módszer, technika alkalmazásával finoman és gyengéden tudnak oldódni az akadályozó blokkok, minták és régi mechanizmusok. És mivel mindez a méh megszentelt terén keresztül történik, a változások valóban hosszantartók tudnak lenni, erősödik az önbizalom, a saját erőbe vetett hit, az életkedv, az alkotóerő, az önszeretet, az önelfogadás. Mindez pedig önazonos, lélekazonos módon, a nőiséget gyengéden és szelíden gyógyítva történik.
Milyen módon és formában?
Csoportos: hangfürdővel egybekötött méháldások, szertartások, méherőkörök, szakrális női körök.
Egyéni: konzultáció, méh- és nőiséggyógyítás, méháldás, szakrális testszentelés.
További részletek: www.lelkitestiharmonia.hu

 

Gyömöreyné Bengyel Andrea Ariella

Asszonytársi segítő, Női életút kísérő: 3 gyermekes Édesanya, Női jóga oktató, Kismama jóga oktató, Ayurvédikus babaápolás és babamasszázs oktató, Gyermekágyas segítő, Méhnővér, leendő Ayurvédikus kismama masszőr és Dúla

A Családanyaság mellett a női életút segítője, kísérője vagyok egészen az élet megfoganásától, amíg csak szükség van rám. Munkám célja, tudatosságunk növelése a nőiség finom ciklikus működéséről, hogy eljussunk együtt a kiteljesedett, egészséges, örömteli nőiességünkhöz, megtartó női körben. Méhnővéri tanulmányaimmal erősödött fel főküldetésem, miszerint megélt tapasztalataimmal, előhívott, beépült tudásommal leginkább azokat a nőket segítsem, akik méhükben egy életet hordoznak. Segítek, hogy a szülés anyaságba és a születés az életbe avató szertartás tudjon lenni és utána is az ayurvéda segítségével segítem mindkettejük testi-lelki-szellemi fejlődését és a közöttük lévő erős, bizalmon alapuló kötődő kapcsolatot, az emberélet szentségét.
Elérhetőségem: www.holdfenykor.webnode.hu

 

 

Szabadi Zsuzsanna

Idéző, Élet-Asszony, Energiamunkás, Lélek-gyógyász, Élet-dúla, Méhnővér

Az életem az üzenet…
Amit élek azt tanítom. Az életet gyógyítom. A lelkedet gyógyítom, kísérem és támogatom. Emlékeztetlek önmagadra, és segítek, hogy emberként a lelkednek tetsző életet élhesd.
Méhnővérként felajánlom jelenlétemet, kíséretemet életed változásaihoz, átmeneti időszakaihoz. Teret adok és teret tartok számodra a nehéz élet helyzetekben, hogy ez a biztonságos és támogató tér segítségedre legyen önmagad átalakításához. Figyelem, szeretet, elfogadás, erő és kitartás. Gyakorlati eszközök és női tudás. Ezt kapod tőlem, hogy a változás folyamata gyengéd, eredménye valós és hosszan tartó legyen. Felajánlom jelenlétemet és tudásomat életed átmeneti rítusaihoz, hogy azok fizikailag és lelkileg, valamint szellemi és energetikai tereidben is teljességben megélt pillanatok lehessenek. Az ünnep legyen valódi és teljes, testet-lelket kielégítő. Női életutad eseményei legyenek könnyeden megélt, női bölcsességből táplálkozó, örömteli történetek. Felajánlom tudásom és képességeimet női léted erősítéséhez, stabilitásod, egészséged, női teljességed kivirágoztatásához. Tartok csoportos foglalkozásokat, szakrális női köröket, és jöhetsz hozzám egyéni terápiára is.
Itt megtalálsz: www.szabadizsuzsanna.com

 

Hajnal Judit Énoa

Pszichodráma vezető, indiai fejmasszázs terapeuta, szupervizor, mentálhigéniés szakember, Méhnővér.

judit.hajnal22@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

Lukács Adrienne Szrihat

Parapszichológus,Tibeti hangterapeuta, Pránanadi mester, NEF oktató, Méhnővér, OH kártya instruktor, Tibeti gyógymasszőr

bladrienne33@gmail.com